Cím: 7100 Szekszárd, Béla tér 9. · Tel.: 06 (74) 414-735 · Adószám: 18856356-1-17 · Számlaszám: 71800037-11155616

Rendezvények

Továbbképzés karitász munkatársaknak - 2009

2009. április 25-én Puskás Lajos diakónus tartott továbbképző előadást a belvárosi plébánián. Két mélykúti karitász társa is részt vett a rendezvényen, akik a mélykúti karitász munkájáról számoltak be. Valójában nemcsak karitászmunkatársak vettek részt, hanem a Máltai szeretetszolgálatban dolgozók is érdeklődtek. Hiszen nagyon fontos szempontokra hívta fel az előadó a figyelmet. Szentírási alapokra helyezve előadásának témáját, hagsúlyozta: ahhoz, hogy segíthessünk a bajba jutott embertársainkon, lelkierő kell. Fontos erőforrás az életünkben Isten jelenléte és az ima. A karitászban dolgozók nem csupán egyszerű önkéntesek, hanem Krisztustól kapott küldetésük tudatával kell közeledniük a szegény emberekhez Ez tulajdonképpen az egyház küldetésével is összecseng. II.János Pál pápa fogalmazott így: "Az Isten szeretetéből kiszakadt ember számára megnyitni a visszatérés útját" –ez az egyház küldetése. Ebben a karitásznak is feladata van.

A rendkívül jól felépített előadás rövidített változatát az alábbiakban közöljük:

Mi a karitász?

Caritas (karitász): görög eredetű, latin szó, szolgáló szeretetet jelent.
Az Egyház útja az ember - fogalmazza meg II. János Pál pápa a Redemptor Hominis kezdetű első enciklikájában. Mindaz, ami az embereket érinti, az Egyházat is kell, hogy érintse. Az Egyház Szent Pál alapján, önmagát az időben továbbélő Krisztusnak tekinti. Ez azt is jelenti, hogy Krisztus művét hivatott folytatni. Küldetése tehát az övével azonos: az Isten szeretetéből kiszakadt ember számára megnyitni a visszatérés útját. Krisztus ezt a kereszten beteljesedett szeretet-áldozattal vitte végbe Az Egyháznak ennek továbbvitelére konkrét utasításokat adott, amikor mennybemenetele előtt apostolait megbízta: "Én kaptam minden hatalmat égen és földön. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket. Kereszteljétek meg őket az Atya a Fiú a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap a világ végéig." (Mt 28, 18-20)
E néhány mondatba Jézus belesűrítette az Egyház történelmi küldetésének leglényegesebb elemeit. Kíséreljük meg őket kibontani. Mindenekelőtt saját, Istentől kapott korlátlan hatalmának birtokában szól. Ezt ruházza át tanítványaira, amennyiben az, amivel megbízza őket, ezt a hatalmat feltételezi.
Utasítása univerzális - minden népet magában foglal, és minden időkre szól. Hármas feladat elé állítja apostolait:
1. "Tegyétek tanítványommá mind a népeket" - azaz adjátok nekik tovább, amit tőlem hallottatok, amire én tanítottalak benneteket.
2. "Kereszteljétek meg őket" - a tanítás elfogadása nem rekedhet meg elméleti síkon, hanem következményekkel jár a tanítvány életében: a keresztség által újjá teremtődik, Krisztusba oltódva a Megváltás részesévé válik.
3. "Tanítsátok őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek." - A Krisztushoz tartozásnak az életben kell lecsapódnia. Ennek irányítói, biztosítékai a parancsok, pontosabban a parancs, az egyetlen, amelyre valamennyi visszavezethető: a szeretet-parancs.

Ha e hármas feladatot elemezzük, akkor az első az evangélium hirdetését jelzi, a második a megszentelést, azaz az ember Istenhez kapcsolódásának megvalósulását, végül a harmadik a szeretetnek a gyakorlati életre történő átültetését. E hármas feladatban fogalmazódik meg az egyház hármas küldetése: a tanítás, a megszentelés, illetve istentisztelet és a szeretet-szolgálat, görögösen: a kérügma, a liturgia és a diakónia. A három összetartozik, nem választható el egymástól. Ténylegesen, már az ősegyház életéről szóló beszámolókban, az Apostolok Cselekedeteiben és Pál apostol leveleiben, fellelhető - különösen a közösségi istentisztelet, a "kenyértörés", azaz az eucharisztia kapcsán - a küldetés e három síkjának egymáshoz kapcsolódó gyakorlata.
Ha most mégis - az Egyház küldetésének másik két területétől különválasztva - a szeretetszolgálatot vesszük közelebbről szemügyre, az azért történik, mert az elmúlt két évezred során a bajbajutott, szenvedő embertárs megsegítése volt az a tevékenység, amely még közömbös, sőt ellenséges közegben is szimpátiát, barátokat szerzett az Egyháznak. Végtelen a sora a szenteknek és nagy egyéniségeknek, akik életüket a rászorulók és elesettek felemelésére szentelték. A legismertebbek talán Árpád-házi Szent Erzsébet (az egyetlen magyar szent, akit mindenütt a világon ismernek és tisztelnek), Páli Szent Vince és az 1997. szeptember 5-én elhunyt Kalkuttai Teréz anya -, és alig tekinthető át azoknak a szerzetesközösségeknek a száma, amelyek a szeretetszolgálat valamelyik ágának ellátására alakultak.
Mindennek alapja az Isten és a felebarát szeretetének egybekapcsolása mellett, Jézus félreérthetetlen odafordulása a szegényekhez és betegekhez, azonosulása az emberi nyomorúságot szenvedők minden fajtájával: "Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek" (Mt 25, 40), és a saját, önmaga életét is feláldozó szeretetét mércéül odaállító határozott parancs: "Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket" (vö. Jn 15, 12).
A szeretetnek ez a minden magyarázgatást kizáró törvénye különbözteti meg a kereszténységet minden más vallástól. Belőle ered rendkívüli vonzóereje és társadalmat formáló hatása. Ez motivál minden keresztény szeretetszolgálatot és jelzi a lényeges eltérést a pusztán humanitárius kezdeményezésekkel szemben.
A karitász által az Egyház Jézustól kapott feladatát, a diakóniát, a szolgáló szeretetet valósítja meg: "Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást." (Jn 13, 34) Ezért keresztény életünk lényegéhez és hitelességéhez elválaszthatatlanul hozzátartozik a karitász. Szent János apostol ezt így fogalmazza meg: "Aki ugyanis nem szereti testvérét, akit lát, Istent, akit nem lát, hogyan szerethetné?" (vö. 1Jn 4, 20b)
A karitász elköteleződés a szegények mellett. Az egyháznak Alapítója példáját és parancsát követve, különös szeretettel kell gondoskodnia a szegényekről, a hátrányos helyzetbe kerültekről, az elnyomottakról. A karitász szolgálatában tárul fel az egyház szociális dimenziója, vagyis Krisztus rejtett jelenléte és szolgálata a szegényekben, betegekben és a szükséget szenvedőkben. A felebaráti szeretet megvalósítását kéri majd számon tőlünk Urunk az utolsó ítéleten (vö. Mt 25, 31-45).
A karitász az egyház hitelességének mércéje. Az egyház a társadalom számára elsősorban a karitász tevékenysége által válik hitelessé. Az egyház tudatában van annak, hogy társadalmi üzenete inkább a tettek tanúsága által válik hitelessé, mintsem szerkezeti egysége és belső logikája szerint. Ez a meggyőződés vezeti akkor, amikor a szegények mellé áll. Közismert, hogy a modern társadalomban a szegénység számos változata létezik: nemcsak anyagi, de kulturális és vallási szegénységet is ismerünk.
A karitász állandó készség a rászorulók megsegítésére. A karitász keresztény életünk nem csak kiegészítő feladata, amit alkalmi alamizsnálkodással vagy tettekkel letudhatunk. A szolgáló szeretet az evangélium szellemében egész életre szóló feladat: állandó készség a rászorulók megsegítésére, amelyet végezhetünk egyedül és spontán is, de igazán hatékonyan csak szervezetten és folyamatosan tudjuk tenni. Ez történik a karitász-csoportokban és karitatív szervezetekben.
A karitász a jótettekkel hirdetett evangélium. Világi értelemben a karitász tevékenység az egyház keretei között végzett szociális munka, melynek alapvetően Istenről szóló tanúságtétel jellege van. Isten jóságáról és emberszeretetéről tesz tanúságot (vö. Mt 5, 16). Az egyház tagjainak evangelizációs küldetéséhez tartozik, hogy a Mester példája nyomán a szegényeknek hirdessék Isten országának örömhírét és enyhítsék a szükségleteiket, hogy így hinni tudjanak Isten irgalmában. A küldetés ily módon történő megvalósításában az első századok keresztényei különösképpen is kitűntek. A középkor egyháza elsősorban intézményei és szerzetesrendjei által végezte a szociális-karitatív szolgálatot.
A karitász közösségépítő és szociális érzékenységet növelő erő. A plébánia megújulásának egyik első lépése, hogy életre keljen benne a legkisebbek iránti elkötelezettség, a karitász. Kevés olyan kézenfekvő célja van egy plébániának, mint a szegények segítése, s kevés olyan cél van, mint ez, ami alkalmas a plébániai közösségi élet elindítására.
"Közelebb kell jutnunk egymáshoz. Meg kell éreznünk mások baját úgy, hogy attól mi is szenvedjünk. Meg kell éreznünk mások gondját úgy, hogy azt, mint a magunkét eloszlatni törekedjünk." (Prohászka Ottokár)