Cím: 7100 Szekszárd, Béla tér 9. · Tel.: 06 (74) 414-735 · Adószám: 18856356-1-17 · Számlaszám: 71800037-11155616

Rendezvények

Több, mint közösségi szolgálat

A Szent Erzsébet Caritas Alapítvány a közösségi szolgálatról szóló jogszabály megszületése előtt is kért és kapott segítséget középiskolás diákoktól a szeretet jegyében.

A 2011. évi CXC törvényben előírt közösségi szolgálatot a jelentkező középiskolákkal kötendő megállapodás alapján teljesítik a diákok.

Szekszárd Megyei Jogú Város vezetésével egyetértésben képzést indítottunk a szolgálatot ellátó diákoknak, melynek célja az volt, hogy nemcsak munkát, hanem egyfajta szemléletmódot is átadjunk.

A képzési programban szerepelt pl.: a Caritas tevékenységének részletes bemutatása, a kommunikáció alapjai, önismereti foglalkozás, tájékoztatás a civilszervezetekről, az önkéntes szolgálat jelentése életünkben.

A Garay János Gimnázium illetékeseivel az időpontokat egyeztetve, az előre meghatározott tematika szerint végeztük a képzést. A résztvevő diákok érdeklődők és esetenként kellően aktívak voltak.

Reményünk szerint sikerült felkelteni érdeklődésüket a szeretetszolgálat iránt és megérezték ennek a tevékenységnek a lényegét, az önzetlen szeretetből másokért tenni akarást.

Csomagkészítés
Csomagkészítés
Képzés
Képzés
Képzés
Képzés
Képzés
Képzés
Képzés
Képzés
Képzés
Képzés
Raktári munka
Raktári munka
Raktári munka
Raktári munka
Raktári munka
Raktári munka